A mese sokak fejében a gyerekkorhoz tartozik. Esti meséhez, rajzfilmekhez, gyermeki fantáziavilághoz. Emiatt a Várady meseállítással kapcsolatban is újra és újra megjelennek bizonyos félreértések.
Pedig a Várady meseállítás nem gyerekprogram. Nem családállítás gyerekeknek. Nem családállítás mesével. Nem elemzés. Nem meseterápia. És nem menekülés a valóság elől.
A Várady meseállítás saját fejlesztésű önismereti csoportmódszer, amelyben a mese, a tér és a résztvevők közvetlen tapasztalata együtt alakítja a folyamatot.
De mit jelent ez a gyakorlatban?
Nézzük meg a leggyakoribb tévhiteket.
Tévhit 1: A meseállítás gyerekeknek szól
VALÓSÁG: FELNŐTTEKNEK KÉSZÜLT
A Várady meseállítást kifejezetten felnőtteknek alkottam meg, és a meseállításokon kifejezetten felnőtteknek szóló népmesékkel dolgozunk.
Ezek nem „gyerekmesék” a szó hétköznapi értelmében. Sok olyan történetet használunk, amelyet nem is olvasnék kisgyerekeknek.
A népmesék, amelyekkel dolgozunk, felnőtt élethelyzetekről beszélnek: döntésekről, felelősségvállalásról, veszteségekről, kapcsolatokról, hűségről és árulásról, határokról, elindulásról és megérkezésről, leválásról, választásról, cselekvésről – és annak következményeiről is, amikor valaki nem cselekszik.
A mese szereplőinek vannak kapcsolataik, történetük, döntési helyzeteik, és annak is következménye van, amit megtesznek vagy elmulasztanak. Éppen ezért tudnak ezek a történetek felnőtt életünk nagyon is valós kérdéseihez kapcsolódni.
Kamaszkorúakkal már lehet meseállítással dolgozni, fiatalabb gyerekeknek azonban más mesés foglalkozások alkalmasak.
A Várady meseállítás tehát nem gyerekprogram, és nem családállítás gyerekeknek.
Tévhit 2: A meseállítás családállítás mesével
VALÓSÁG: A MESÉVEL DOLGOZIK
Vannak családállítók, akik a munkájuk során meséket is használnak. Előfordul például, hogy egy gyermekkori mese szereplőiből indulnak ki, majd a mesealakok családtagokká alakulnak, és a folyamat családállításként folytatódik.
A Várady meseállítás nem így működik.
Itt a mese nem eszköz arra, hogy eljussunk a családállításhoz. A mesével dolgozunk.
A szereplők végig a mese alapján választott szerepükben maradnak. A király király marad, a tündér tündér, a sárkány sárkány. Nem nevezzük át őket apává, anyává, nagyszülővé vagy más valós személlyé.
A szereplők, tárgyak és fontos mesei elemek térbeli formát kapnak. A résztvevők ezekhez kapcsolódva helyet foglalnak a térben, és azt figyelik meg, mi jelenik meg bennük: milyen érzések, testi érzetek, impulzusok, kapcsolódások vagy távolodások születnek.
Fontossá válhat az is, hogy ki hol áll, kihez szeretne közelebb kerülni, kitől távolodna, merre fordulna, és mit változtat egyetlen elmozdulás az egész helyzeten.
A tér tehát nem egyszerűen a meseállítás helyszíne, hanem maga is a tapasztalás egyik eszköze.
Nagyon fontos: a Várady meseállítás nem mesés családállítás, és nem családállítás mesével.
Tévhit 3: A meseállítás visszavisz a gyerekkorba
VALÓSÁG: FELNŐTT MŰKÖDÉST TÁMOGAT
A Várady meseállítás nem a gyermeki működést erősíti, hanem éppen a felnőtt működéshez segít közelebb kerülni.
A népmesékben újra és újra elérkezik az a pont, amikor a szereplőnek valamit kezdenie kell azzal a helyzettel, amelybe került.
Elindul vagy marad. Választ vagy halogat. Vállalja a következményeket vagy megpróbál kitérni előlük. Megteszi azt, ami az ő feladata, vagy arra vár, hogy valaki más oldja meg helyette.
Ezek nagyon is felnőtt kérdések.
A mese szimbolikus és metaforikus nyelve nem azért fontos, mert visszavisz bennünket egy korábbi életszakaszba. Éppen ellenkezőleg: lehetőséget ad arra, hogy olyan érzések, kapcsolati helyzetek és belső állapotok is érzékelhető formát kapjanak, amelyeket hétköznapi nyelven sokkal nehezebb lenne pontosan megfogalmazni.
A meseállításban nem azt keressük, mi történt velem gyerekkoromban, hanem azt figyeljük, mi történik itt és most.
A mese nem a múltba visz vissza. Egy másik nézőpontot kínál ahhoz, hogy jobban rálássunk arra, ami most van.
Tévhit 4: A meseállításon elemezzük a mesét és megfejtjük a szimbólumokat
VALÓSÁG: KÖZVETLEN TAPASZTALAT
Ez az egyik legfontosabb különbség. A Várady meseállítás nem szimbólumelemzés. Sőt, nem elemzés. Nem abból indulunk ki, hogy a mesében mindennek van egy előre meghatározott, „helyes” jelentése. Nem mondjuk azt, hogy az erdő ezt jelenti, a sárkány azt, a király pedig biztosan valami harmadikat. Ugyanaz a mesei kép egészen különböző tapasztalatot hívhat elő különböző emberekben. Sőt, ugyanannak az embernek is mást jelenthet különböző élethelyzetekben.
Az állításvezető számára fontos a mese és annak szimbolikus rétegeinek ismerete, de nem az ő feladata, hogy megfejtse a mesét vagy a résztvevőt. A jelentés nem készen érkezik, és nem a vezető mondja meg felülről. A résztvevő, a történet, a tér és a többi szereplő találkozásában kezd formálódni.
Tévhit 5: A meseállításon eljátsszuk a mesét
VALÓSÁG: MEGÉLÉSSEL DOLGOZIK
Az elnevezés megtévesztő lehet: a „szereplők” nem színészkednek. Nem kell eljátszaniuk, milyennek képzelünk egy királyt, egy királykisasszonyt, egy boszorkányt vagy egy sárkányt. Nincs előre megírt viselkedés, és nem kell reprodukálni a mese jeleneteit sem.
A résztvevő belehelyezkedik egy mesei szerepbe, és figyelni kezdi a saját közvetlen tapasztalatát. Nem azt játssza el, amit szerinte a szereplőnek éreznie kellene, hanem azt figyeli meg, ami benne ténylegesen megjelenik.
És ettől kezd életre kelni a mese.
A résztvevők reakciói kölcsönösen hatnak egymásra. Egy mozdulat, egy mondat vagy akár egy térbeli elmozdulás megváltoztathatja egy másik szereplő megélését, az pedig tovább alakíthatja az egész helyzetet. Így olyan összefüggések is megszülethetnek, amelyeket előzetesen senki nem tervezett.
Olyannyira, hogy a folyamat során akár az eredeti mese története is más irányt vehet.
Tévhit 6: A szereplő benne maradhat az állításban
VALÓSÁG: NEM VALÓS SZEMÉLYT KÉPVISEL
A Várady meseállításban a résztvevők nem egy másik, valós személy képviselőjeként állnak be. Nem „valakivé” válnak.
Egy mesei szerephez kapcsolódnak, és azt figyelik meg, milyen saját, közvetlen tapasztalatokat hív elő belőlük az adott szerep, a történet és a térben kialakuló helyzet. A résztvevő személyes karaktere találkozik a mesei szereppel, annak minőségével, helyzetével és kapcsolataival.
Ezért másról van szó, mint amikor valaki egy konkrét, valós személy képviselőjeként vesz részt egy állításban.
Természetesen előfordulhat, hogy egy meseállítás nagyon intenzív élmény. Egy erős érzés, felismerés, kép vagy jelenet később is velünk maradhat, és tovább dolgozhat bennünk.
Ez azonban nem ugyanaz, mint „benne maradni a szerepben”.
Tévhit 7: A meseállítás olyan, mint a meseterápia
VALÓSÁG: ÖNISMERETI CSOPORTMÓDSZER
A Várady meseállítás nem meseterápia, és nem terápia. Önismereti csoportmódszer.
A résztvevőnek nem kell részletesen elmesélnie a problémáját vagy feltárnia az élettörténetét a csoport előtt. Annyit mond el magáról, amennyit szeretne. Az állításvezető nem egy előzetesen feltárt probléma alapján választ mesét, majd nem kezdi el annak fényében elemezni a résztvevőt. Nem az történik, hogy a vezető „tudja”, mit jelent egy szereplő reakciója, majd ezt közli vele.
A módszerben fontos különbséget teszünk tapasztalat és értelmezés között. Más az, amit valaki közvetlenül érzékel – például egy érzést, testi érzetet, késztetést vagy térbeli viszonyt –, és más az, ahogyan később értelmezzük mindezt. A meseállítás elsősorban azzal dolgozik, ami a folyamatban ténylegesen megjelenik.
Lehet mély önismereti hatása, és egyetlen alkalom során is születhet sok felismerés – annak is, aki szerepet kap, és annak is, aki kívülről figyeli a folyamatot. De ettől még nem meseterápia.
Tévhit 8: A meseállítás megmondja, mit kell tennem
VALÓSÁG: NEM AD KÉSZ VÁLASZOKAT
A Várady meseállítás nem ad kész válaszokat, és nem a csoportvezető feladata megmondani, mi az „igazság” vagy mit kellene tennie a résztvevőnek. A folyamat nem egy előre meghatározott megfejtés felé halad. Abból indulunk ki, ami az adott pillanatban érzékelhetővé válik. Egy tapasztalatból megszülethet egy felismerés vagy következtetés. Erre reagálnak a résztvevők, és a reakcióik újabb információt hozhatnak a folyamatba. Így a jelentés folyamatosan formálódhat.
A mese története közben mégis nagyon pontosan megmutathat helyzeteket és azok lehetséges következményeit. A felnőtt működés arról szól, hogy egyre inkább képesek vagyunk érzékelni a saját helyzetünket, felismerni a mozgásterünket, választani és vállalni a döntéseinket.
Tévhit 9: A meseállítás menekülés a valóság elől
VALÓSÁG: LÁTHATÓVÁ TESZI A VALÓST
A mese világa szimbolikus, de azok a helyzetek, amelyek benne megjelennek, nagyon is ismerősek lehetnek a felnőtt életből. A mese éppen azért különleges közeg, mert egyszerre történet, kép és metafora. Bizonyos távolságot ad a saját hétköznapi történetünktől, miközben lehetőséget teremt a személyes kapcsolódásra. Ez a távolság nem menekülés. Nem eltávolít a valóságtól, hanem lehetőséget ad arra, hogy más nézőpontból érzékeljünk valamit, amit a megszokott gondolkodásunkból talán nehezebb észrevenni. Ha pedig egy helyzet új összefüggésbe kerül, új folytatások is elképzelhetővé válhatnak.
A mese nem eltakarja a valóságot. Más nyelven teszi láthatóvá. A Várady meseállítás számomra ezért nem a gyermeki fantázia és nem a valóságból való kilépés tere. A felnőtt működés tere. Egy strukturált önismereti tér, amelyben nem kész válaszokat keresünk, hanem figyelünk arra, ami történik – és arra, milyen új lehetőségek válnak ebből érzékelhetővé.