Sokan mikor meghallják a „mese” szót, azonnal gyerekeknek szóló aranyos, varázslatos történetekre gondolnak. Talán gyerekkorunkban édesanyánk, az óvónénink mesekönyvekből olvasott nekünk tanulságos, pozitív kimenetelű történeteket elalvás előtt. Sokszor eszembe jut, hogy felnőttként erre a rituáléra emlékezve nézünk filmeket, olvasunk regényeket. A népmeséket azonban eredetileg felnőttek mesélték felnőtteknek, mert a történetek egyszerre szórakoztattak, tudást adtak át, és segítettek eligazodni az élet nagy fordulópontjain. A mese olyan narratív tér, ami sűrítve és kifejezetten őszintén jeleníti meg a valóságunk nehézségeit.
A Várady meseállításban kifejezetten olyan népmesékkel dolgozunk, melyek felnőtteknek szólnak, ezek sokszor drámai, fájdalmas, humoros, gyógyító, katarzisos, elgondolkodtató sorsmesék. Nagy hangsúly van azon, hogy ezek a történetek mi módon mutatják azt, hogyan lehet nehéz helyzetekből kijönni, milyen erőforrásokat lehet mozgósítani. A csoportok résztvevői sokszor már komoly önismerettel rendelkeznek, saját működéseiket elég jól ismerik, értik is a történetét, mégis hiányzik nekik valami, ami tovább segítené, ami tovább mozdítaná őket a pozitív változás felé. A mesék, melyeket a világ minden tájáról hozunk, rengeteg lehetőséget tárnak elénk.
A mese a felnőtt valóság tükre
Gyakori félreértés, amikor szóba kerül a meseállítás, hogy „biztosan gyerekeknek való”. A népmesék felnőtt-igazságokat hordoznak: kockázatot, árnyékot, határhelyzetet, próbatételt és következményt. Nem azért, hogy megijesszenek, hanem hogy felkészítsenek. Aki belép a történetbe, annak szembe kell néznie azzal is, amit kerül, és azzal is, amit vállal.
Elég sokszor előfordult már, hogy egy-egy résztvevő, aki ellátogatott meseállításra hozzánk, olyan mesékre számított, mint amiket gyerekkorában hallott. Először meghökkent azon, hogy mennyire más történetet hall, aztán átállította a gondolkodását (mondhatom, a belső kapcsolóját) és csatlakozott a meséhez. Ezek a történetek megmutatják, hol van választás, mi az ára a maradásnak, és mi a feltétele a továbblépésnek.
Nem csak a világ más tájain vannak felnőtt népmesék, számos ilyen magyar népmesét is olvashatunk. Például Horger Antal gyűjtésében a Hétfalusi csángó népmesék közül készítettek egy gyűjteményt felnőtteknek nem is olyan régen.
Életre kel a mese
A Várady meseállítás során nem értelmezéssel vagy megfejtéssel dolgozunk. Nem elemezzük a mesét, nem keresünk magyarázatokat. A mese belülről, a szereplők érzései, testérzetei mentén bontakozik ki, ami a szereplők számára mutat új utakat. Így lesz a mese eleven tér, ahol láthatóvá válik, mi zajlik a mélyben a szereplők között, feszültség, hiány, erőforrás, ami eddig rejtve volt.
Ezzel új rétegek tárulnak fel, új lehetőségek nyílnak, olyan utak, melyeken a szívünk vezet. A mese az állításban tovább írja önmagát, ahogy a szereplők megtalálják azt a következő lépést, ami számukra eddig nem volt hozzáférhető.
Ezért mondjuk azt, hogy életre kel a mese, nem beszélünk róla, hanem bent történik valami. Amit a szereplők belül átélnek, sokszor pontosabban mutatja az utat, mint bármilyen értelmezés.
A kimondhatatlanhoz is van átjáró
A Várady meseállítás során a résztvevő annyit oszt meg a történetéből, a problémáiból, amennyit akar és amennyire készen áll. Itt a változást, a harmónia felé való elmozdulást a meseállítás során történő érzelmi megélés és belső mozdulat segíti. Előfordul, hogy egy résztvevő lelkében már keresi a kivezető utat, viszont megterhelő beszélni a nehézségeiről. Az is gyakran megesik, hogy csoportban nem szeretné a helyzetét feltárni. Vannak olyan témák, melyeket nehéz szavakba önteni. A mese ilyenkor nagy segítség, egy olyan szimbolikus közeg, melyben a narratív keretek biztonságot adnak, könnyebben hozzáférhetőek a lelki tartalmak.
A csoport megtartó funkciója
Vannak, akik tartanak attól, hogy a csoportban nehéz kapcsolódni a többiekhez. Azonban a meseállításokon résztvevők hasonló érdeklődésűek, szeretnének fejlődni. Ez összekovácsolja a csoporttagokat, valamint az is, hogy együtt élnek át élményeket. A felnőtt önismereti munkában a támogató csoport több szinten is segítséget nyújt: a társas tér visszatükrözi a kapcsolati dinamikákat, teret ad az adás–elfogadás egyensúlyának, és biztonságban próbálhatók ki új szerepek, új hangok, új határok. A mesei szerepek közös nyelvet biztosítanak: nem egymást elemezzük, hanem egy történet terében mozdulunk – mégis önmagunkról tanulunk.
Nem családállítás mesével, a mese végig mese marad
Egyes családállítók egy mesével indítják a folyamatot. A munka során a mese szereplői fokozatosan a kliens családtagjait kezdik képviselni, és ettől a ponttól az állítás már klasszikus családállításként folytatódik.
A Várady meseállításban a fókusz végig a mesén és a mesei szerepeken marad. A szimbolikus tér azért hatékony, mert egyszerre ad rálátást és biztonságos távolságot: megérinti a szereplőt, de nem vált ki túlzott védekezést. Így olyan rétegek is elérhetővé válnak, amelyeket a hétköznapi, egyenes beszéd sokszor elkerül, vagy hamar „ész-érvekre” fordít.
Archetípusok: a belső szerepek térképe
A népmesék szereplői nem egyedi emberek, hanem archetípusok, azaz ősi emberi mintázatok. Az archetípus egy olyan alapminta, amely az emberi lélekben és tapasztalatban újra meg újra megjelenik, függetlenül attól, hogy ki hol él, milyen korban, milyen kultúrában. Nem egy konkrét személyt jelent, hanem egy szerepet, erőt vagy élethelyzetet, ami sokféle formában felbukkanhat. Olyan, mint egy belső „ősforma”: ismerős akkor is, ha még sosem találkoztunk vele így, ebben a történetben.
Egy népmese figuráit ezért ösztönösen felismerjük. A király nemcsak egy uralkodó: lehet a rend, a törvény, a tekintély, az irányítás, akár a belső „vezető” szimbóluma is. A szegény legény lehet a kezdet, a kitettség, a bátorság, a „semmiből indulok” tapasztalata. A mostoha nem pusztán rosszindulatú nőalak: gyakran a feltételes szeretet, a hideg gondoskodás, a hiány vagy a belső kritikus hang archetípusa. A sárkány pedig nem csak egy szörny: sokszor a félelem, a pusztító erő, a függés, vagy az a nagy próba, amit nem lehet kikerülni, csak végigmenni rajta.
Felnőttként felismerhetjük, hogy például egy sárkány lehet belül is, egy részem, egy rögzült mintám. A Várady meseállítás segítségével ezek az archetípusos minták személyes jelentést kapnak. A szereplők felismerik, hogyan szól róluk az adott mese. Ez a felismerés nem megy önreflexió, felelősségvállalás, élettapasztalat nélkül – így a Várady meseállítás felnőtteknek szóló műfaj.
Megoldásfókuszú szemlélet
A népmesékben a hős elindul, cselekszik, ha kudarc éri újból feláll, tud segítséget kérni, a kivezető út felé halad. A Várady meseállítás éppen ezt támogatja: a mese keretein belül megkeressük azt a lehetséges ösvényt, ami a szereplők számára megfelelően vezet a harmónia felé. Elemzés helyett mozdulás. Mindezek, tehát a megoldásra figyelés, cselekvés, annak felismerése, hogy nem megy egyedül az érett felnőtt működés jellemzői.
A belső igazság kimondásának ereje
A Várady meseállításban nagy szerepe van a mondatoknak. Időnként olyan mondatok születnek, melyek minőségi váltást hoznak. Ezek nem előre gyártott, előre kitalált, szépen megfogalmazott gondolatok, hanem az adott pillanatban a történethez kapcsolódva, a szereplők érzéseiből jönnek létre. Minél erősebben illeszkednek az érzéshez és a meséhez egyszerre, annál inkább képesek a belső rendet helyreállítani. Ezek olyan pillanatok, melyekben a lélek szólal meg.
A Várady meseállítás mint önismereti út
A meseállításban a mese térkép és beavató tér egyszerre. Olyan népmesékkel dolgozunk, amelyek a felnőtt életünk valóságát tükrözik. A folyamatban a szereplők érzései és testérzetei mutatják meg a rejtett lelki tartalmakat és innen indul a következő lépés. A szimbolikus keret segít biztonságos távolságot tartani, amikor nehéz beszélni. A csoport megtartó és támogató ereje erősíti az önismereti munkát.
Végig a mesében maradunk, archetípusokkal mozdulunk olyan megoldás felé, melyet a mese kínál. A Várady meseállítást a belső igazságból megszülető mondatok teszik teljessé, melyek minőségi váltást hoznak.
